KORMÁNY szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint KORMÁNY szó jelentése, értelmezése:

(kor-mány törökül: kürek, am. a német Ruder); fn. tt. kormány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) A hajó farához alkalmazott lapát vagy kapuforma rudas eszköz, melynek ide-oda csavarása, forgatása által a hajónak kellő irányt iparkodik adni a hajós. Evező kormány, mely a rendes evezőhöz hasonló, csak hogy a hajókon nagyobb. Timon-kormány, mely nagy ajtóhoz vagy kapuhoz hasonló, s viz ellen szokták leginkább a nagy tölgyfahajókon hasznát venni. Kormányt tartani, csavarni, forgatni. Csöndes időben könnyü kormányt tartani. (Km.). 2) Átv. ért. azon hatalom, igazgató erkölcsi erő, mely valamely társulat vagy egész állodalom ügyeit intézi. Világi, egyházi, katonai kormány. Ország kormányát erős kézzel igazgatni. Általvenni a hadi kormányt. A haza kormánya mellé jeles férfiakat állítani. A kormányt másnak engedni által. 3) Maga azon fő testület, mely valamely ország ügyeit a fejedelem vagy nép megbizásából igazgatja. Kormány rendeletei, intézkedései. A kormány pártjával vagy ellene tartani. E szónak gyöke a forgást, ide-oda csavarást, vagy forgatást, csavargatást jelentő kor, kör. Ezen forgalomból indúl ki Adelung is, midőn a német Ruder szó gyökének szintén ily jelentést tulajdonít. A törökben: kürek. És csak esetlegességnek tartandó, midőn a latin: gubernaculum és francia: gouvernement szóval hangokban is némileg megegyezni látszik.

Betűelemzés "KORMÁNY" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): -.- --- .-. -- .- -. -.--

A szó 7 betűs karakterrel van leírva, ebből 2 magánhangzó (28.6%). Ez 9.65 százalékkal kevesebb mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 1 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 0.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: YNÁMROK.

Keresés az interneten "KORMÁNY" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: KORMÁNY Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika